A vers; A sóhaj

Mondd a verset, hogy belélegezhetővé váljék a valóság.

A vers nem a hamis képzelet, a vers az igazi. Meg lehet

tapogatni, rugdosni, szagolni, nézni, hálni lehet vele.

A vers nem az esztétika vetülete egy síkidomon, hanem

maga az esztétika, a mindig újraszülető forradalom.

A vers a Tér, amelyben az Idő az anyaggal kézen fogva jár.

A vers az ősanyag, a tanúság arra, hogy vagyunk.

(A vers nélkül, látod, senkik sem vagyunk.)

A vers az anyag szívdonogása, szívdobogásunk a vers.

Ő a megismerés, az időben feldarabolt jelen, a kaland,

a szeretkezés, a lábunkra felhúzott zokni, a vers a hóesés.

A vers a felszabadításról szól, önmagad szabadítod

fel önmagad alól, a téged minduntalan leigázó valóságból.

A vers a csend, az eldördülő ágyúban a golyó.

A sóhaj

fekete pillangók röpte,

alkalmi bazár.

Óriás denevér

a nyár,

az éj boltozatába zár.

A gondolat bőrén

megfeszül a tér,

inger-szőnyeget gurít

lépteink elé.

A pálmafák tövében

kóbor álmok ülnek.

Csillámlanak

lenyomatai a fénynek.

Befáslizva él a lélek,

átszivárog rajta a vérem.