Darabokra tépve (regény).
Művészeti és Irodalmi Jelen Kft.,
Budapest–Arad, 2020
„Ismét olyan szöveget tartunk a kezünkben, amelynek kompozíciója, cselekményszövése, jelenetszerkesztése, vágásai jellegzetesen filmszerűek. A regény sodrása esszé- vagy tanulmányrészleteket – köztük a magyarság számára fontos üzeneteket –, párbeszédeket, emberi arcokat, jellemeket, sorsokat, valóság-anyagot görget magával, széles észak-amerikai tablóvá, a kanadai – de a világ talán bármely pontján található – középosztály életének keresztmetszetévé sűrítve a magával ragadó egyéni sorsokat. Ugyanakkor történelmi, szociális, gazdasági és kulturális terepszemle az első világháborútól napjainkig. Védőbeszéd, sajátságos ima Magyarországért.”
Szőcs Géza
A Darabokra tépve című nagyregény műfajilag nehezen behatárolható, modern kísérleti regénynek nevezném, ahol a szerző többféle regénytípust és irodalmi műfajt ötvöz.
Az esszéregény, a fejlődésregény, a kalandregény, a novella, az újságcikk, az interjú, a poétikus, leíró részek, a versek, a kordokumentum, a fénykép, a napló és a levél tudatosan felépített, színes, kavalkádszerű ötvözete. Az író nem riad vissza attól, hogy szereplői filozófusoktól idézzenek, s a filozófiát a mindennapok szerves részeként kezelve éljenek, sőt még attól sem, hogy Karl Marx verseiről beszéltesse hőseit, de újságcikket, interjút, levelet, naplót is belesző a szövegbe, illetve a regény szereplőinek életébe.
Így találkozunk több más mellett a gyalázatos Veesenmayer-jelentéssel, Kolozsvár átadási jegyzőkönyvével és több más mellett Goethe és Shakespeare verseivel, Szent Ágostonnal, Platónnal, Kanttal.
Izgalmas párhuzam Böszörményi Zoltán regényei között – akárcsak a Míg gondolom, hogy létezem című regényében vagy Éj puha teste első kiadásában – a Darabokra tépvében is keretes szerkezettel él, melynek révén megismerhetjük Melanie-t, a harmincas éveiben járó, vonzó, szabadszellemű pszichológusnőt, aki a regény egyik kulcsszereplője. A szerző nem véletlenül használja ezt a szerkezetet. Olyan, akár egy költői utalás. Bár a történet minden szála Thomas Larringen köré épül, hozzá fut ki, az én olvasatomban mégiscsak a nők irányítják úgy a cselekményt, mint a regény gondolati fonalát, sőt, magát Thomas Larringent, a főhőst is, hiszen talpraesett felesége nélkül az élet „prózaibb” oldalát nemigen tudná megoldani. A karakterfejlődés kapcsán is, melyen minden szereplő átesik, a nők úgy gondolom, jóval hangsúlyosabban jelen vannak, látványosabb a sorsuk, a jellemük alakulása. Mindközül Melanie sorsa különös figyelmet érdemel, ezért nem véletlen, hogy vele indítja és zárja az író a művet. Nők nélkül nem történhetne semmi izgalmas, nem lenne a regényben vad szerelmi jelenet, édeshármas, sem pedig tragikus szexuális erőszak, de a költői részek is kevésbé lennének indokoltak, a szereplők sem idéznék fel dialógusaik, belső monológjaik, feljegyzéseik során Cicerót, Marcus Antoniust, Karl Marxot, Nietzschét, Descartes-ot, Szent Ágostont, Dantét, Lope de Vegát, Voltaire-t, Goethét, Nicolás Davilát, Stephen Hawkingot, Romain Garyt vagy Edmund Veesenmayert és sok más politikust, gondolkodót, művészt, költőt.
Varga Melinda
Recenziók:
Esszé:
Események:
Interjúk:
Hangfelvétel:
