Skip to Content
Böszörményi Zoltán.info

Hangos könyvtár

Vers, látod a jövőt? – PEN DRIVE-pódiumműsor videón

A Magyar PEN Club szervezte PEN DRIVE-esten szeptember 21-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban verses-zenés pódiumműsorra került sor, ahol Varga Melindával saját verseinkből olvastunk fel. A teltházas közönség Bánkövi Bence lenyűgöző csellójátékát is meghallgathatta.

Király Farkas – Regál – a tegnap.ma interjúja Böszörményi Zoltánnal

Mit él át az író, ha lágerbe kerül? Miben különbözött a 60-as, 70-es évek tábora a mai menekülttáboroktól? Mennyi időnek kell eltelni ahhoz, hogy az ember képes legyen megírni a megélt traumákat? Király Farkas egyebek mellett erről faggatta Böszörményi Zoltán Magyarország Babérkoszorúja-díjas írót, költőt, az Irodalmi Jelen alapító főszerkesztőjét Regál című regényének újbóli megjelenése kapcsán.

Farkas Adrienne beszélgetése Böszörményi Zoltánnal

A Kossuth Rédió Gondolatjel címú műsorában:

Böszörményi Zoltán Sóvárgás című kisregényének bemutatója

Közreműködik: Mikita Dorka Júlia, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának színművész szakos hallgatója és Szaszák Zsolt színész, a Szegedi Nemzeti Színház tagja. 

 

Böszörményi Zoltán: Darabokra tépve és Varga Melinda: A fásult kebelnek nincs költészete

2020. november 3-én az Írók Boltjában mutatták be Böszörményi Zoltán Darabokra tépve és Varga Melinda A fásult kebelnek nincs költészete című kötetét.

 

A bemutóról készült videót az alábbi linken tekinthetik meg:

https://www.facebook.com/irokboltja/videos/404801520721166

 

Az Olvasat videófelvétele

Verseimből válogatott az Olvasat. A Halálos bűn és Az irgalom ellipszise című kötetekből olvasok fel.

Böszörményi Zoltán (Versmaraton 2018)

A felvétel a 2018-as Versmaratonon készült.
– Katedrális az örök télnek
Böszörményi Zoltán mondta el versét.

Böszörményi Zoltán: Kényszerleszállás Shannonban – Könyvtrailer

 A pillanat lila-zöld hátizsákja – Böszörményi Zoltán halál közeli élményt élt át, Barbados felé tartó gépe 2016. március 17-én kényszerleszállást hajtott végre az írországi Shannonban. A helyiek szerint Szent Patrick, az ország védőszentje mentette meg a gép utasait a szerencsétlenségtől. A kötet már kapható az erdélyi és magyarországi könyvkereskedésekben.

Megrendelhető: http://shop.irodalmijelen.hu/forint/index.php?productID=358

Fülszöveg – Kossuth Rádió

labatlan.jpg


 

Lábatlan idő címmel jelent meg az erdélyi származású író-költő, Böszörményi Zoltán legújabb verseskötete – a Kalligram Kiadó gondozásában. A könyvről Veres Emese Gyöngyvér, Mandics György íróval beszélgetett a Kossuth Rádió Fülszöveg című műsorában 2015. november 2-án.

Tartalom átvétel